Nagykanizsa szakértő látszerésze
Közösség

Pihentesse szemét a digitális világban!

Szakemberek szerint a pihentető alvás egyik feltétele, hogy az erős fényt kibocsátó telefonokat, tableteket, laptopokat legalább egy órával lefekvés előtt letegyék, de legalábbis a sötétben már ne használják őket.
Ez ugyanis nem csak megerőlteti a szemet, de a készülékek által kibocsátott kék fény összezavarhatja az alvásra készülő szervezetet is.
Nappal pedig feleslegesen megterheli a szemet, ezáltal szemfáradságot, szemirritációt vagy fejfájást is előidézhet.

A Hoya BlueControl egy olyan forradalmi felületkezelés, amely semlegesíti a digitális eszközök képernyője által kibocsátott kék fényt, és így megelőzi a szem megerőltetését és a szemfáradtság kialakulását.

BlueControl akció

Az akció folyamán a Hoya BlueControl lencséket 30% kedvezménnyel vásárolhatja meg.

Az akció meghosszabbított időtartama:

2015. június 1 – 30.

Az ajánlat 1 pár egyfókuszú Hoya Blue Control lencse vásárlására vonatkozik.
Az ajánlat nem tartalmazza az esetlegesen szükséges szemvizsgálat és szemüvegkészítés, valamint a szemüvegkeret díját.
További részletek az üzletben.

 

Megosztás:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Add to favorites
  • email
  • Google Buzz
  • LinkArena
  • LinkedIn
  • Live
  • MyShare
  • MySpace
  • PDF
  • RSS